szerző angel
"... Anna érzéki, torokhangú nevetést hallatott. - Ó, dehogynem. - mondta csúfondáros mosolyt vetve oldalvást a nagybátyámra - Lenyűgözően unalmas tudsz lenni, Mary. Ne becsüld alá magad!
Láttam, hogy a nagybátyám elfojt egy mosolyt, és éreztem, hogy az arcom tüzel a haragtól. George közelebb hajolt hozzám,
megnyugtató volt nehéz érintése a vállamon, mintha arra emlékeztetne, hogy nem érdemes szembeszállni velük.
Anna felvonta a szemöldökét, a nagybátyánk intett, hogy elmehetünk. Nővérem elöttünk vonult ki, én meg követhettem a szoknyája szélét; amitől egész életemben tartottam, most bekövetkezett. A földet bámultam, míg kivezetett minket a napfénybe, elsétált a céllövőpályáig és végighordozta tekintetét a kerten, a vizesárok felé lejtő meredek, lépcsős teraszokon, s a távoli kis városon és folyón. George megérintette a kezem az ujjaival, de alig éreztem. Marcangolt belülről a harag, hogy át kell adnom helyemet a nővéremnek. A saját családom úgy döntött, hogy én a király szajhája leszek, a nővérem pedig a felesége.
-Szóval királyné leszek- mondta Anna álmodozón.
-Én leszek az angol király sógora- mondta George, mintha alig merné elhinni.
-És mi leszek én?- fakadtam ki.Nem leszek többé a király kedvence. Nem leszek az udvar középpontja. Elveszítem a pozíciót, melyért tizenkét éves korom óta töröm magam. Én leszek a tavalyi szajha.
-Az udvarhölgyem leszel. - mondta Anna mézesmázosan- Te leszel a másik Boleyn lány."
szerző angel
Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
szerző angel
"... az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek..."
szerző angel
Ha a gyermekek kritizálva élnek,
megtanulják, milyen megbélyegezettnek lenni.
Ha a gyermekek ellenségeskedésben élnek,
megtanulnak veszekedni.
Ha a gyermekek kicsúfolva élnek,
megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyermekek megszégyenítve élnek,
megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyermekek toleráns légkörben élnek,
megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyermekek bátorítva élnek,
megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyermekek megdicsérve élnek,
megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyermekek méltóságban élnek,
megtanulják az igazságot.
Ha a gyermekek biztonságban érzik magukat,
megtanulnak hinni.
Ha a gyermekek hitelesen élnek,
megtanulják, mit jelent szeretni.
Ha a gyermekek elfogadva és barátságban élnek,
megtanulják megkeresni a szeretet a világban.
szerző angel
Megálltam az éjszakában
csillagok fénye rám borult
arcomra csorgott Hold ezüst-vére
árnyékom a földre hullt
hűvös csenddé dermedt az éj
képekbe fagyott a pillanat
felemelt karjaim között
meghalt minden mozdulat
lüktetett a sötétlő világ
szétáramlott benne vérem
fülembe suttogtak elvesző szavak
benne voltál a zúgó szélben
magányos fa volt a testem
viharok tépdesték ágaim
leveleim csábító szellőknek adtam
törzsem perzselték égő vágyaim
… és zokogni kezdtek bennem
minden fájdalmat felidéztek
az elhazudva őrizgetett
bőrömbe rejtett érintések
A legutóbbi Hozzászólások
@*dtcomment*@@*titolopost*@
@*nome*@